Adózás
Gyes-re való jogosultság és munkavállalás
2011.03.15 | Önadózó |
|
2011.03.15 | Önadózó |
|
Ha a gyes-ben részesülő – bármely okból – március 31. után 30 óránál hosszabb heti munkaidőben dolgozik, a törvény erejénél fogva megszűnik a segélyre vonatkozó jogosultsága. A gyermek két és három éves kora között az említett probléma annyival kevésbé súlyos, hogy a szülő gyermekgondozási segélyben már nem részesülhetett a 2010. december 31-ig hatályos szabályok szerint: Így a heti 30 órásnál hosszabb mértékű munkaidő fenntartása esetén sem meglévő jogosultságát veszti el, hanem a továbbiakban sem kapja e segélyt. A gyes új szabályai következtében – gyermekük három éves kora előtt - fizetés nélküli szabadságukat megszüntetők a segélyre csak akkor lesznek jogosultak, ha legfeljebb heti 30 órás részmunkaidőben térhetnek vissza munkahelyükre. A teljes munkaidősöknél így ehhez munkaszerződés-módosítás szükséges.
Egyébként a keresőtevékenységet „a gyermek egyéves kora után heti harminc órát meg nem haladó időtartamban folytathat” Cst-ben foglalt fordulata megítélésünk szerint a munkaidő heti mértékére, és nem annak beosztására vonatkozik. Eltérő értelmezés alapján egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén ugyanis követhetetlen lenne, hogy melyik héten lépik túl akárcsak eggyel is a heti 30 órát.
Lehetőségek március 31-ig
Aki teljes munkaidőben (vagy heti 30 óránál hosszabb rövidebb-vagy részmunkaidőben) dolgozik a gyes igénybe vétele mellett, és gyermeke 2011. március 31. után tölti be harmadik életévét, gyes-re való jogosultságát akkor őrizheti meg, ha munkaszerződését (kinevezését) úgy módosítják, hogy abban legfeljebb heti 30 órás részmunkaidőt kötnek ki. Ugyanezek a feltétek az irányadók azok számára is, akiknek gyermeke 2011. március 31. után „ünnepli” első születés napját, vagy, bár már megtehették volna, munka helyett a gyermeknevelést választották. A három legnagyobb hazai alkalmazotti kört (munkavállalók, közalkalmazottak, köz- és kormánytisztviselők) tekintve a részmunkaidő-kikötés lehetőségei eltérőek.

RG Stúdió