Gazdaság
2009.09.20 | MTI |
|
Megállt a gazdaság fehéredése. Nemcsak, hogy megállt az idén a gazdaság fehéredése, de a fekete-, illetve szürkegazdaságba irányuló mozgás még gyorsabb is lehet a 2008-as javulási ütemnél, így az idén ebből többletbevétele nem származik a költségvetésnek, sőt a mérleg negatív is lehet - áll a gazdaság kifehéredését vizsgáló bizottság negyedik jelentésében.
2006-2008 között a gazdaság fehéredésének köszönhetően mintegy 200-250 milliárd forint többletbevétel keletkezett. A feketén foglalkoztatottak száma növekszik, elsősorban a vagyon- és őrzés-védelem területen, illetve egyre inkább a kereskedelemben. Az építőiparban azonban - a szigorú ellenőrzéseknek köszönhetően is - javult a helyzet.
Az adózási területen az áfacsalások, ezeken belül is a körbeszámlázások a feketegazdaság legkritikusabb területe, s ez nemcsak Magyarországon, de az egész Európai Unióra is igaz. Becslések szerint az adóbevételek és a tb járulék bevételek elmaradása nagyobb volt, mint amennyit a makropálya módosulása indokolt volna. Becslések szerint az szja, a tb járulék és az áfa esetében is mintegy 50 milliárd forintra tehető az a kiesés, amely nem magyarázható a megváltozott makrogazdasági pályával, így vélhetően a feketegazdaság térnyeréséből származik.
A bizottság szerint néhány intézkedés eltörlése, esetleg lazítása arra utal, hogy a feketegazdaság érdekérvényesítő képessége erősebb az ellen küzdőkénél. Példaként jelölték a napi standolás kötelezettség eltörlését, vagy a készpénzforgalom szabályozásának feloldását.
A feketegazdaság visszaszorítása egyik legfontosabb elemének nevezték a készpénzforgalom visszaszorítását, illetve a pénzmozgások ellenőrzését. Általában a munkára rakódó terhek csökkentése a gazdaság fehéredésének irányába hat, de kérdéses, hogy az idén a második félévtől csökkenő munkaadói járulék - idei mértéke miatt - 2009-ben jelentős hatással lehet. Jövőre azonban már segítheti a fehéredést.
EGYÉNI VÁLLALKOZÓK KÉZIKÖNYVE 2009
Adótippek, számlázási szabályok, munkaügyi, kereskedelmi, fogyasztóvédelmi kötelezettségek, engedély-köteles tevékenységek, üzlet nyítási-, webáruház-működési szabályok, követelések behajtása, átalakulás – és minden amit az egyéni vállalkozónak ismernie kell. Vállalkozási tanácsok több mint háromszáz nyomtatott oldalon.
Szerző: Dr. Szabó Tibor - Kiadó: ADÓNET.HU Zrt. Ára: 50% kedvezménnyel 4.900,-Ft + postaköltség. Terjedelem 352 oldal. A kiadványt részben érintették a 2009. évközi adóváltozások, ezért a 9.900,-Ft-os eredeti ár helyett 4.900,-Ft áron szállítjuk
Megvásárolható: Önadózó Ügyfélszolgálat 1085 Bp. József krt. 53. I/8. Tel: 267 5010.
Megrendelhető: info@onadozo.hu

RG Stúdió