Jog
2011.05.31 | MTI |
|
A pályázati források felhasználását koordináló és felügyelő szervezetek fokozottabb együttműködését kezdeményezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények üldözésében.
Magyarország 2007-2013. között megközelítőleg 8.000 milliárd forint uniós támogatásban részesül, amely a fejlesztési lehetőségeken kívül nagy kísértést jelent a szabályok kijátszására, a pénzeszközökkel kapcsolatos csalásokra is. A NAV ezért fokozott együttműködést tervez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel (NFÜ), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH, a támogatások folyósításában közreműködő egyéb szervezetekkel (VÁTI Kht., MAG Zrt.) és az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF) is.
Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűncselekmény 2002. április 1-jével került be a Büntető törvénykönyvbe, a bűncselekmény nyomozása pedig 2006-ban a Vám és Pénzügyőrség (jelenleg NAV) hatáskörébe.
Tavaly 85, az idén május 20-ig pedig 15 büntetőeljárás indult uniós pályázati bűncselekmények gyanúja miatt, valamennyi feljelentés az Európai Közösségek által vagy nevében kezelt pénzalapokból származó támogatásokra elkövetett jogsértésekre vonatkozott.
A 2010-ben indított büntetőeljárások jellemzően egymillió és ötvenmillió forint kárértékű bűncselekmények kapcsán indultak, a legmagasabb regisztrált kárérték 158,5 millió forint volt.
Tavaly jóval több feljelentés érkezett a kifizető helyektől, mint korábban, a legtöbb esetben továbbra is a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, illetve közokirat-hamisítás bűncselekmény elkövetésének gyanúját állapították meg a bűnügyi igazgatóságok.
A jogosulatlan gazdasági előny megállapításának oka jellemzően az, hogy az elkövetők a benyújtott pályázataik kapcsán nemcsak az Európai Közösség által vagy nevében kezelt pénzalapokból származó támogatásokkal kapcsolatban követnek el visszaélést, hanem azzal egyidejűleg a központi költségvetésnek, helyi önkormányzatnak is kárt okoznak.
A legjellemzőbb visszaélési módszerek: a pályázathoz szükséges önerő hamis igazolása; hamis beszállítói nyilatkozatok; hamis cégbélyegző felhasználása; hamis árajánlat; teljesítés hamis igazolása; beszerzés hamis igazolása (fiktív számlák); visszadátumozott jegyzőkönyvek; hamis létszámjegyzőkönyv; fiktív felnőttképzési szerződések; projektszámlán vezetett, elnyert támogatás céltól eltérő felhasználása (például saját célú banki átutalás); hamis ingatlanforgalmi érték feltüntetése.
A cégmenedzselés kézikönyve - a sikeres cégvezetés magyar módszertana
Ha gond van a cégben - megállt a növekedés, munkaszervezési és munkavégzési problémák emésztik fel a cégvezetés energiáit, elfekélyesednek adózási, könyvelési és jogi problémák - ezt a könyvet kell először elővenni. Cégmenedzselés kézikönyve - átfogja a cégvezetés összes területét - a szervezéstől, vezetéstől, munkaügyeken, a marketingen át az adózásig, rálátást ad a könyvelésre is.Kiadó: Adónet.hu Zrt. 2011. Terjedelem: 735. oldal. Ára: 14.700,-Ft - helyett most 50% kedvezménnyel: 7.350,-Ft + 820,-Ft postaköltség. A könyv honlapja: www.cegmenedzseles.hu
Kedvezményes rendelés kizárólag itt: info@cegmenedzseles.hu

RG Stúdió