Jog

| |

E jogesetben vagyonosodási vizsgálat eredményeként meghozott határozat jogszerűségét vizsgálta a bíróság. A rendelkezésre álló adatok mérlegelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy az adózó a nászajándék és a menyasszonytáncból származó pénz tekintetében hitelt érdemlően tudta bizonyítani a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést, míg egy külföldi állampolgártól származó kölcsön vonatkozásában a bizonyítás nem volt eredményes.

A bíróság által megállapított tényállás

A felperes 1997. októberében jegyezte el későbbi házastársát. Ekkor a szüleitől 2 millió Ft-ot kapott ajándékba, mely pénzösszeg 2001. január 1. napján már nem állt rendelkezésére. Házasságot 1999. májusában kötöttek. Az esküvő előtt egy nappal a felperes további 4 millió Ft-ot kapott a szüleitől nászajándékként. A lakodalmon résztvevő vendégektől a menyasszonytánc során 1.600.000,- Ft ajándékot kaptak. Az összesen 5.600.000,- Ft készpénzt az ifjú házasok nem helyezték el bankban, az 2001. január 1. napján rendelkezésükre állt, ebből fedezték ezt követően felmerült kiadásaikat, melyek elsősorban közös vállalkozásukkal voltak kapcsolatosak.

A felperesnél az elsőfokú adóhatóság ellenőrzést végzett, melynek tárgya személyi jövedelemadó, az ellenőrzés alá vont időszak 2001-2005. évek. Az eljárás kezdetén a felperes egy kérdéssort kapott a vizsgált évekre a vagyoni és jövedelmi helyzetére vonatkozóan, melynek megválaszolására 10 nap állt rendelkezésére. A nyilatkozatban szüleitől kapott eljegyzési és nászajándékot, valamint a menyasszonytánc során összegyűjtött összeget a bevételei között megjelölte. Az eljárás során még kétszer nyilatkozott, egyik esetben sem említette, hogy A.B. kanadai állampolgártól ő vagy a házastársa kölcsönt vagy ajándékot kapott volna.

Az ellenőrzésről jegyzőkönyv készült, melyre a felperes észrevételt tett. Ebben ismételten hivatkozott az eljegyzési és nászajándékra, valamint a menyasszonytáncból befolyt összegre. Nem tett említést arról, hogy ő vagy házastársa A.B.-től kölcsönt vagy ajándékot kapott.

Az észrevételre figyelemmel az elsőfokú hatóság kiegészítő jegyzőkönyvet adott ki, mely tartalmazta a vizsgált évekre vonatkozó vagyonmérleget és három év tekintetében a fedezethiányt. Az eljegyzési és nászajándékot, valamint a menyasszonytáncból származó összeget a bevételek között nem számolta el.

A kiegészítő jegyzőkönyv kézhezvételét követően küldte meg a felperes A.B. 2007-ben kelt nyilatkozatát, mely szerint 2004. májusában 18 millió Ft-ot adott kamatmentesen kölcsön határozatlan időre a felperes részére. Ezt meghaladóan egy közjegyző előtt tett nyilatkozat is csatolásra került, melyben A.B.  ugyanezt az előadást tette.

Az elsőfokú hatóság felhívására a felperes nyilatkozott az A.B.-vel kapcsolatos jogviszonyra. Eszerint A.B. a családja ismerőse, akivel baráti kapcsolatban áll. A kölcsönszerződés szóbeli volt, a pénzt készpénzben kapta, kamatot nem kellett fizetnie utána. Az összeget a vállalkozására fordította.

Adóhatósági határozatok

Az elsőfokú adóhatóság határozatában kötelezte a felperest 8.220.00,- Ft adóhiány, valamint adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére. Az indokolásban hivatkozott az adózás rendjéről kiadott 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 108. és 109.§-aiban foglaltakra. Kifejtette, hogy a felperes vagyongyarapodására és életvitelére fordított kiadásai nincsenek arányban a megszerzett jövedelmei együttes összegével, így a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak. A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja az Art. 109.§ (3) bekezdése alapján. Az Art. nem írja elő, hogy e körben mi tekintendő hitelt érdemlő adatnak, de nyilvánvalóan az okirati jellegű bizonyítékok azok, amelyek elsődlegesen figyelembe vehetők. A felperes a rá háruló bizonyítási tehernek nem tudott eleget tenni. Hitelt érdemlő módon nem tudta igazolni az elévülési időt megelőző megtakarításait. Az eljegyzési ajándékot, a nászajándékot és a menyasszonytáncból származó összeget hitelt érdemlő bizonyítás hiányában nem vette figyelembe 2001. évre nyitó tételként. Az A.B.-féle kölcsön tekintetében hivatkozott az irányadó bírói gyakorlatra, mely szerint jelentősége van az egyes nyilatkozatok, vallomások időrendiségének, következetességének. A felperes először a kiegészítő jegyzőkönyvre tett észrevételében hivatkozott a 18 millió Ft-os kölcsönre. Nem fogadható el az a felperesi álláspont, hogy azért nem hivatkozott erre korábban, mivel nem álltak rendelkezésre az ügyletre vonatkozó írásbeli bizonyítékai. A közjegyző előtt tett nyilatkozat nem igazolja annak tartalmát. A törvényes határidőn túl benyújtott nyilatkozatokat a hatóság nem fogadta el hitelt érdemlő bizonyítéknak. Az egyes évek fedezethiányaihoz kapcsolódóan határozta meg az Szja. törvény alapján az adóhiánynak minősülő adókülönbözet összegét.

A felperesi fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta oly módon, hogy a 2001. évre előírt adókülönbözet és a kapcsolódó bírságot, valamint a késedelmi pótlékot törölte elévülés miatt. Az eljegyzési ajándék, a nászajándék és a menyasszonytánc, valamint az A.B.-től a felperes szerint származó kölcsön tekintetében mindenben egyetértett az elsőfokú határozatban írtakkal.

Kereseti kérelem és ellenkérelem

A felperes keresettel támadta az alperesi határozatot, kérve annak bírósági felülvizsgálatát és ennek eredményeként hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint jogszerűtlenül nem fogadta el az adóhatóság az A.B.-től kapott 18 millió Ft-os kölcsönt 2004. évben bevételként. Erre vonatkozóan közjegyzői okiratot is csatolt, mely a Pp.195.§ (1) bekezdése értelmében közokirat, teljesen bizonyítja a benne foglaltakat. Az alperes megsértette az Art. 109.§ (3) bekezdésében foglaltakat, amikor az eljegyzési ajándékot, a nászajándékot és a menyasszonytáncból származó összeget a bevételei között nem számolta el.

Az alperes kérte a kereset elutasítását, álláspontja szerint a határozata nem jogszabálysértő, fenntartotta az abban foglaltakat.

A bíróság döntése és annak indokai

Az Art. 108.§ (1) bekezdése alapján a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó-, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti.

A 108.§ (2) bekezdése értelmében az adóhatóság bizonyítja, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak, továbbá azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik.

Az Art. 109.§ (1) bekezdése kimondja, hogy amennyiben az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.

Az Art. jelen ügyben alkalmazandó 109.§ (3) bekezdése szerint a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja.

Az egységes bírói gyakorlat szerint a becslés alkalmazásának indokoltságát az adóhatóságnak kell bizonyítania, ezt követően már az adózóra hárul a bizonyítási teher. A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Hitelt érdemlőnek olyan adat minősül, amely ellenőrizhető, egyértelműen azonosítható, valóságtartalma kellően alátámasztott, tartalmánál, jellegénél fogva, vagy más adatokkal is egybevetve alkalmas a vele igazolni kívánt konkrét tény alátámasztására. Ebben a körben az okirati jellegű bizonyítékok azok, amelyek elsődlegesen figyelembe vehetők. A vizsgált időszakot megelőző időszakra vonatkozóan előterjesztett adózói bizonyítékok figyelembe vételének feltétele szintén a hitelt érdemlő adat megléte, továbbá az, hogy a bizonyítás az adózót terheli. Meghatározó jelentőséggel bír az adózó nyilatkozata és az ezt követő előadások sorrendisége.

A.
A felperes a vizsgálat kezdetén megkapta a vagyongyarapodásra vonatkozó kérdéssort, nyilatkozatát 10 nap felkészülési időt követően tette meg. Ebben nem szerepel, hogy A.B.-től ő vagy a házastársa kölcsönt, illetve ajándékot kapott. A felperes az ezt követő két személyes meghallgatása során, valamint a jegyzőkönyvre tett észrevételében sem tett ilyen előadást. A kiegészítő jegyzőkönyvben meghatározásra került az egyes évekre vonatkozó fedezethiány és ezt követően terjesztette elő a felperes előadását, melyben először esik szó arról, hogy A.B.-től 18 millió Ft-os kölcsönt kapott, valamint csatolta A.B. ezt alátámasztó két nyilatkozatát, melyek közül egyet közjegyző előtt tett. A felperes ezt követően a hatósági és a bírósági eljárás során fenntartotta ezt az álláspontját.

A bíróság eljárása során meghallgatta A.B.-t. Ő előadta, hogy az 1950-es években hagyta el Magyarországot és Kanadába távozott. Amikor 1978-ban nyugdíjba ment, akkor nagyon jelentős összegű készpénzzel rendelkezett, amely 2004-ben is megvolt. Ezt az összeget különböző bankokban tartotta. Rendszeresen, éves szinten több hónapot Magyarországon töltött és rendelkezik itt ingatlannal is.

A bíróság előtt a felperes három rokona is úgy nyilatkozott, hogy tud az A.B. által adott nagyobb összegű kölcsönről.

A felperes csatolta A.B. 2004. évre vonatkozó adóbevallásának hiteles fordítását. Eszerint A.B. nettó jövedelme 2004-ben több mint 40 millió forintnak felelt meg.

A korábban már kifejtettek szerint meghatározó jelentőséggel bír a felperesnek az adóhatósági eljárás során tett első nyilatkozata és az azt követő előadások sorrendisége. A felperes megfelelő felkészülési időt követően 2007. márciusában nyilatkozott először jövedelmi és vagyoni viszonyaira. Ehhez képest először a fedezethiányokat megjelölő kiegészítő jegyzőkönyv kézhezvételét követően, 2007. novemberében hivatkozott először a kölcsönre és csatolta a vonatkozó okiratokat. Nem fogadható el az a védekezés, hogy csak azt követően kívánt hivatkozni a kölcsönre, amikor arra vonatkozóan a szükséges okiratokkal rendelkezik. Ennek ellentmond az is, hogy már az első nyilatkozata során említette az eljegyzéskor, esküvőkor kapott pénzösszegeket és a menyasszonytáncból származó pénzt, pedig ezekről sem rendelkezett okiratokkal.

Az egységes bírói gyakorlat szerint a közjegyzői okirat a nyilatkozat valóságtartalmát nem bizonyítja. A kölcsönadással kapcsolatban A.B. közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozata csak azt bizonyítja, hogy nevezett az okiratban foglalt  nyilatkozatot megtette, valamint tanúsítja annak idejét és módját, nem bizonyítja azonban a nyilatkozat valóságtartalmát. (Adó, Vám és Illeték című folyóirat 2009/9.sz. jogeset)

A felperes az adóbevallás hitelesen fordított példányával bizonyította, hogy A.B.-nek 2004-ben rendelkezésre állt a kölcsönhöz szükséges 18 millió Ft. Azonban hitelt érdemlően nem tudta igazolni, hogy a kölcsönadás megtörtént. 2004-ben kelt okirat nem áll rendelkezésre, a pénz átadását hitelt érdemlően nem bizonyítja okirat, csakúgy, mint az sem, hogy a felperes 2004-ben rendelkezett ezzel az összeggel.

Az utólag készült két okirat, a felperes és rokonainak előadása és A.B. nyilatkozata sem minősül összességében olyan hitelt érdemlő adattömegnek, mely bizonyítaná a kölcsönadás tényét, idejét és összegszerűségét. Ezért az adóhatóság nem sértett jogszabályt akkor, amikor a 18 millió Ft összeget a felperes bevételei között nem számolta el.

B.
A felperes az adóhatóság előtti első nyilatkozatától kezdve folyamatosan tett azonos tartalmú előadásokat az eljegyzési ajándékra, a nászajándékra és a menyasszonytáncból származó pénzre vonatkozóan. Ezeket az összegeket sem az első-, sem a másodfokú adóhatóság hitelt érdemlő bizonyítás hiányában nem fogadta el a bevételek között. Az alperes véleménye szerint lehetősége lett volna a felperesnek akár a vendégektől nyilatkozatokat beszerezni, akár a pénz meglétét, esetlegesen bankszámlán történő elhelyezését igazoló dokumentumokat becsatolni, melyek alátámasztották volna az előadása valódiságát. Ennek nem tett eleget, annak ellenére, hogy a bizonyítási kötelezettség őt terhelte.

A felperesi álláspont szerint hitelt érdemlően bizonyította az ajándékok átadását és azok meglétét 2001-ben. A pénz átadásakor okiratok nem készültek, azt 2002. január 1. napját követően nem bankban tartotta, és annak elköltése sem követhető nyomon bankszámlán keresztül.

A bíróság a felperes indítványa alapján részletes bizonyítási eljárást folytatott le, melynek keretében összesen 9 tanút hallgatott meg, akik között szerepeltek a felperes szülei, rokonai és barátai. Mindannyian részt vettek az esküvőn és a menyasszonytánc során pénzt adtak.

A szülők előadták, hogy másik gyermekük eljegyzése és esküvője alkalmával szintén összesen 6 millió Ft-ot adtak eljegyzési, illetve nászajándékként, ezt a juttatást nyújtották a felperesnek és házastársának is. Anyagi viszonyaik erre lehetőséget biztosítottak. A felperes testvére elmondta, hogy a szüleitől az eljegyzése és esküvője alkalmával összesen 6 millió Ft-ot kapott, ezt az előadását alátámasztotta az ő házastársa is.

Három elfogulatlan tanú elmondta, hogy a menyasszonytánc végeztével ők számolták meg az üstben lévő pénzt, mely 1.600.000,- Ft volt.

Több barát és rokon úgy nyilatkozott, hogy jelentős összeget adtak a fiatal házasoknak a menyasszonytánc során.

A korábban már hivatkozott egységes bírói gyakorlat szerint a hitelt érdemlő bizonyítékok tekintetében elsősorban az okirati jellegűek azok, melyek meghatározóak. Ugyanakkor az eljegyzési ajándékok, nászajándékok és menyasszonytáncból származó összegek tekintetében Magyarországon korábban sem volt és jelenleg sem gyakorlat azok írásbeli dokumentálása. Egyrészt a pénzt átadók jellemzően nem bankszámláról veszik ki az összeget és nem bankszámlán keresztül utalják át a házasulandók részére, másrészt a pénzátadásról nem készül okirat. Az eljegyzési és nászajándékok ingyenes jogügyletek során cserélnek gazdát általában a szűk rokoni, illetve baráti körben. A hatóságnak és a bíróságnak a beszerzett bizonyítékok alapján kell mérlegelnie azt, hogy azok hitelt érdemlően bizonyítják-e az ajándékok átadását és azok összegszerűségét. A hatósági eljárás során a felperes nem ajánlott fel bizonyítást erre, annak ellenére sem, hogy megfelelő módon tájékoztatást kapott a vonatkozó jogalkalmazói gyakorlatról. Egyértelmű, hogy az Art. 109.§ (3) bekezdésére figyelemmel a becsléssel megállapított adóalaptól való eltéréssel kapcsolatos bizonyítási teher az adózókat, jelen esetben a felperest terheli. Az első- és másodfokú adóhatóság hitelt érdemlő bizonyítékok hiányában nem állapíthatta meg, hogy az eljegyzési és nászajándékok a felperesi előadásnak megfelelően átadásra kerültek.

A bíróság a tanúk meghallgatása eredményeként megállapította, hogy a felperes családja és annak baráti köre jól szituált, jövedelmi és vagyoni viszonyai alapján a felső középosztályhoz tartozó emberekből áll.

A bíróság valamennyi bizonyíték áttekintése alapján úgy mérlegelt, hogy a felperes szülei az eljegyzéskor 2 millió Ft-ot, az esküvőn további 4 millió Ft-ot adtak át gyermeküknek és házastársának. Ezt meghaladóan a tanúvallomások egyöntetűen bizonyítják, hogy a menyasszonytáncból a felperesnek és házastársának 1.600.000,- Ft bevétele származott.

Ugyanakkor a felperesnek nem csak az összesen 7.600.000,- Ft befolyását kellett bizonyítania, hanem azt is, hogy ez az összeg a vizsgált időszak kezdetén a rendelkezésére állt. Ebben a körben szintén nem tudott okirati jellegű bizonyítékot előterjeszteni, hiszen a pénzt nem a bankban tartotta.

A bíróság nem tartotta életszerűnek, hogy az 1997-ben megkapott 2 millió Ft eljegyzési ajándék még 2001-ben, illetve 2002-ben felhasználható volt. A felperesnek és házastársának 1997-től 2002-ig jelentős kiadásai merültek fel és a megélhetésüket is biztosítaniuk kellett. Így a 2 millió Ft-os összeget a bíróság a felperes bevételei között nem tartotta elszámolhatónak a vizsgált időszakra.

A nászajándékként és menyasszonytáncból kapott további összesen 5.600.000,- Ft rendelkezésre állását a bíróság szintén mérlegelés útján megállapította. Életszerűnek találta, hogy 1999. közepétől 2001. elejéig az 5.600.000,- Ft nem került felhasználásra, figyelemmel arra is, hogy az eljegyzési ajándék megfelelően biztosította a felperes és házastársa megélhetését. Ugyanakkor a közös vállalkozás jelentős pénzeszközöket emésztett fel 2002-ben és 2003-ban, melyet a felperes és házastársa többek között az 5.600.000,- Ft-ból finanszírozott.

A fentiek alapján a bíróság 2002. évre a felperes bevételei között az 5.600.000,- Ft felét elszámolta. Az alperes határozatát a Pp.339.§ (2) bekezdés g) pontja alapján megváltoztatta és meghatározott összegű adóhiánynak minősülő adókülönbözetet, adóbírságot és késedelmi pótlékot törölt.

Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Dr.Sugár Tamás
bíró