Kitekintő
Tavasz az irodában
2009.05.17 | Csiszár Judit | Önadózó 2009/3 |
|
A tavasz a frissességet hozza életünkbe. A belső terekbe is próbáljuk meg ugyan ezt a hatást becsempészni. Első lépésként egy alapos takarítást végezzünk. Sokat fog számítani, hogy csillogó, tiszta felületek vesznek körül bennünket. A kárpitok, szőnyegek is megújulhatnak és a visszanyert élénkebb színük és finom illatuk máris üdeséget fog árasztani. Szabaduljuk meg a felesleges papíroktól, újságoktól, prospektusoktól, a szükségtelen tárgyaktól. Itt az ideje, hogy „fellélegezzen” velünk együtt környezetünk is és irattárba vagy akár a hulladékgyűjtőbe kerüljenek a használaton kívüli dolgaink.
A sötét, borongós téli napok után nyitottabbak vagyunk arra, hogy minden érzékszervünket mozgósítsuk. Használjuk ezt is ki. A karácsonyi ünnepeket belengő nehezebb, fűszeres illatok helyett a „ropogós” tavaszi virágok illata, a természet illatai köszöntsenek bennünket.
Ha szerencsések vagyunk és szép a külső környezetünk is, akkor figyeljünk arra, hogy beengedjük azt a belső terekbe. Az árnyékolókat nyissuk ki, húzzuk el a függönyöket és élvezzük a virágzó fák és élénk zöld leveleket hozó növények színpompáját. Ez, mint egy óriási falikép fog megjelenni az ablakainkon keresztül.
Az apróságokra is fordítsunk gondot. Amennyiben különböző írószereket és kiegészítőket kell vásárolnunk, ha új jegyzettömbre van szükségünk a betelt helyett, vagy a már tönkrement és egyébként is sűrűn cserére szoruló használati tárgyainkat váltanunk kell, akkor a derűs színű fogyóeszközöket válasszuk. Mivel ebben az időszakban szinte minden ember kész az újdonság „befogadására”, ilyenkor még a különlegesebb, színesebb és akár mintázatában érdekesebb tárgyakat is bátran választhatjuk.
Virágok és illatok idézik a tavaszt. Színpompás kavalkád örvendeztet meg bennünket. Rendkívül könnyű dolgunk van, hiszen márciustól már annyira változatos a természet, hogy gyakran varázsolhatjuk újjá az élő díszeinket. Amikor még a kertekben nem jelennek meg a tavaszi virágok, az árusok már cserepekben kínáljak azokat. A melegházakban virágoznak a tulipánok, nárciszok, jácintok, gyöngyikék és ezek viszonylag kedvező áron elérhetők. Később mi magunk is vihetünk a saját lakókörnyezetünkből szedett növényekből. Az aranyeső és az orgona szinte minden kertben megtalálható. Nem kell hozzá sok pénz, csak egy kis gondoskodás, hogy mindig legyen az irodánkban egy-egy csokor belőlük. Gyönyörű kompozíciókat is készíthetünk különböző virágkötészeti anyagok felhasználásával, de az ilyenkor előbújó növények vázába állítva akár önmagukban is elegendőek. Tágasabb helyiségekbe, - mint a fogadó terek, recepciók, várók, - válasszunk nagyobb méretű, padlóvázába állított bimbózó-virágzó ágakat, de a napjainkban nagyon divatos cserepes fák is különleges hangulatot teremtenek.
Az irodai helyiségeink „átszabásának” kihagyhatatlan kellékei a különböző dekorációs elemek. Ha a közeljövőben elmegyünk vásárolni, már a húsvétra is gondoljunk. Ez az ünnepünk is megjelenhet a környezetünkben, de figyeljünk arra, hogy túlzásokba ne essünk. Gondoljuk csak el, hogy milyen furcsa lenne egy hivatali helyiségben a műfüvön ücsörgő díszbárányok és nyulak sora. Egy tálban, vagy üveg tartóban azonban néhány szép színes tojás biztosan hangulatos színfoltja lesz a térnek.
Soha sem késő elkezdeni gondoskodni arról, hogy egész évben megfelelő díszítésünk legyen. Ha eldöntöttük, hogy figyelni fogunk erre, akkor minden évszakban vásároljunk különböző kellékeket. Ezeket természetesen a következő évben is használhatjuk. Tavasszal például kicserélhetjük a cserepes virágaink kaspóit. Ilyenkor a sárga, világoskék, rózsaszín, ciklámen és sárgászöld színűek a legjobbak. Azonnal megváltoztatjuk vele a dekoráció karakterét. Ha nem tudunk erre pénzt áldozni, akkor is egy-két egyszerű módszerrel változtathatunk a már meglévő tárgyainkon. Például ötletes megoldás, ha szép papírba csomagoljuk a virágcserepeket és azokra szalagot, vagy színes rafiát kötünk. Az ehhez használt anyagok megjelenhetnek más tárgyainkon is, egységes hangulatot teremtve ezzel. Figyeljünk arra, hogy a berendezési tárgyainkkal harmonizáló darabokat válasszunk.
A legszigorúbb környezetet is ékesítheti egy-egy szép dísz. Még ott is helye van ennek, ahol a személyes tárgyak elhelyezését sem engedi meg a munka jellege, vagy a feszes irodai miliő szab szinte átléphetetlen határokat. Ebben az esetben a legjobb, ha szakemberek segítségét kérjük. A dekoratőrök, virágkötők szakszerű megoldást kínálnak minden alkalomra. Ott azonban, ahol mi magunk dönthetünk ezekben a kérdésekben és úgy látjuk, hogy a saját irodánk, saját vállalkozásunk helyiségei, vagy akár az otthoni munkahelyünk szépítésre vár, ott szabadjára engedhetjük a fantáziánkat, de figyeljünk arra, hogy mindig mértékkel és jó ízléssel válogassunk.
Mindez alig igényel befektetést. Kevés pénzből és egy kis munkából, odafigyelésből igazi tavaszi hangulatot teremthetünk, ami nemcsak ránk van jó hatással, hanem munkatársaink, ügyfeleink is érezni fogják jótékony hatását.

A téli borongós napok után, már alig vártuk, hogy a hétköznapjainkat is megszépítse a napos, derűs idő. Visszavonhatatlanul megérkezett a tavasz és ilyenkor a legtöbben úgy érezzük, hogy munkahelyünkre, a négy fal közé is be kell lopnunk ezt a hangulatot.
Miért csak a privát környezetünket szépítgetjük ilyenkor? Bátran vágjunk bele irodahelyiségeink csinosításába is, hiszen ettől biztosan jobb kedvre fogunk derülni és az elmúlt hónapokban megkopott munkakedvünk is visszatér.

(Önadózó 2009/3)

RG Stúdió